PolKomment

Trump, a fal és a kereskedelmi háború

2017. január 10. - Pol Komment

John Oliver még tavaly szentelte műsorát a híres falnak, amit elvileg Mexikó fog fizetni, mégpedig importvámok által; bevallom, nekem ennek az ügyletnek a logikáját nem sikerült 100%-osan megértenem. 

Az USA harmadik legnagyobb import partnere Mexikó (az első Kína, a második Kanada), ahogy az OEC ábráján látható. Az amerikai fogyasztók 316,4 milliárd dollárért importáltak terméket vagy szolgáltatást Mexikóból 2015-ben, ezek nagy része vagy az autógyártáshoz vagy az IT-hoz kötődik, úgy mint nyersolaj, autó, tehergépkocsi, autóalkatrész, számítógép, kijelző, telefon. Ha 20%-os vám fogja terhelni ezeket a árukat, akkor nagy valószínűséggel ez a termékek árában is jelentkezni fog, amit pedig a fogyasztók fizetnek meg. 

oliver.png

Elnézve ezt a kereskedelmi háborút, Mexikó helyzete sem túl fényes. Mexikó 73%-ban az USA-ba exportál, emiatt pedig komoly érdeke az országnak, hogy ne veszítse el az amerikai piacot, hiszen nehezen tudná azt helyettesíteni. Ezen felül Mexikó a nyers olajat eladja az USA-nak, ugyanakkor utána visszavásárolja, mint finomított olajat, amely termék jelenleg még nagyon fontos eleme gazdaságunknak. Az amerikai áruk 267,2 milliárdos értékben landolnak Mexikó térfelén, ami közel 50 milliárdos deficitet jelent. 

A két ország között nagyon szoros kapcsolat van, Mexikónak azonban nagyobb a kitettsége és kevesebb a gazdasági ereje is, hogy egy ilyen “háborút” megvívjon.  

süti beállítások módosítása