PolKomment

Tiborcz István a pályázat kiírása előtt tárgyalt egy projektről

2017. január 31. - Pol Komment

Napvilágra került egy felvétel, amely alapján erős a gyanú, hogy az akkori E-OS Zrt. (mai nevén Elios Zrt.) előbb tudott egy pályázatról, mint a későbbi közbeszerzést kiíró, szekszárdi önkormányzat. A Fidesz helyi frakciója már 2012. augusztusában megbeszélték a pályázat menetét, amelyről Hadházy Ákos készített felvételt. A jövőbeli pályázatról Mancz Ivette-től értesültek, aki feltélezhetően az E-OS Zrt. nevében beszélt Horváth Istvánnal, az akkori polgármesterrel. 

Az önkormányzat csak 2014. márciusában írta ki a közbeszerzést, a rendes ügymenetet figyelembe véve az E-OS Zrt csak ezen a ponton kerülhetett volna képbe, mint a közbeszerzésre pályázó. Természetesen a cég nyert, a pályázatban 630 millió forint volt felhasználható. Az akkori polgármester megjegyezte a Direkt36-nak, hogy a város közvilágítás-korszerűsítésére büszke, „jó lett, szeretik az emberek”.


 

Folytatás 2017.02.03.: Az Átlátszó közölt egy részletet a nyomozást lezáró határozatból (a nyomozás lezárására - ha jól értelmezem - 2016. május 25-én került sor), melyben egy, az OLAF-tól kapott hangfelvételről is ír Pál Anikó alezredes, a Készenléti rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági bűnözés elleni főosztály Kiemelt Ügyek osztályának vezetője.

1.png

Hadházy Ákos immár 2017. január 19-én tette fel a következő kérdéseket Polt Péter főügyésznek: 

- Kik beszélgetnek a felvételen?
- Mi hangzik el a beszélgetésen?
- Hol készült, hol készülhetett a felvétel? 

Polt Péter válaszolt Február 2-án egy levélben, melyben az LMP-s képviselő tudtára adta, hogy a hangfelvétel megegyezik a 2017. január 28-án nyilvánosság elé került felvétellel. Az Átlátszó megszólaltatta Hadházy Ákost, aki azt állítja, hogy hangfelvételt nem adott át az OLAF-nak, így szerinte vagy a nyomozóhatóság vagy a Legfőbb Ügyész hazudik.

süti beállítások módosítása