A szuverén.hu facebook oldala hívta fel a figyelmemet arra, hogy 2017. március 16-án Berlinben vett részt egy konferencián (Rethinking Europe) Emmanuel Macron, akkor még potenciális francia elnök és Sigmar Gabriel német külügyminiszter, alkancellár és SPD elnök 2013 és 2017 között. Az eseményt Jürgen Habermas szociológus és filozófus szavai nyitották meg.
Habermas prológusában Macron stratégiájára hívta fel a figyelmet, amely szerint a francia elnökjelölt a megszokott bal-jobb elkülönítéssel szeretne felhagyni, ami már 1789 óta fennáll. Martin Schulz is hasonló utat próbált meg bejárni Németországban, mint Angela Merkel kihívója. A két ország hasonlít abban, hogy az embereknek elegük van a kormányok tehetetlenségéből. A politikai akarat hiánya negatív hatással van a társadalomra, amit csak tetéz, hogy a problémák kollektíven oldhatóak meg – állítja Habermas. Ennek a kollektivizmusnak a gondolatát olvashatjuk a továbbiakban is: Emmanuel Macron és Sigmar Gabriel olyan Európán gondolkodnak, amelyben helye lehet az Eurózónán belüli közös fiskális politikának, az önálló büdzsét pedig az Európai Parlament ellenőrizné.
A két politikus szorosabb fiskális, gazdasági, szociális és politikai Unióban gondolkodik, az akadályok között Habermas megemlíti a régiók közötti különbségeket a növekedésben, a munkanélküliségben és az államadósságban (az EU terveiben szerepel a térségek közötti konvergencia elősegítése, de kérdéses, hogy nem divergenciáról beszélhetünk-e inkább, ebből a szempontból Észak és Dél – Görögország és Olaszország - között húzódhat a legnagyobb ellentét – pk). Az ilyen fúziós kezdeményezések ellen hathat az EU-s intézményrendszer: a tagországok kormányai a saját választóiknak felelnek, akik nem biztos, hogy szem előtt tartják közösség érdekeit (nem értek egy Habermas-szal, mintha figyelmen kívül hagyná, hogy léteznek EU párti állampolgárok/szavazók - pk); amíg nem lesz pár-Európai pártrendszer, addig mindenképpen marad ez a felállás.
A megosztott Nyugatnak választ kell adnia a globális krízisre és szorosabb együttműködés szükséges. Az Unió geopolitikai helyzete drámaian megváltozott a szíriai háború, az ukrán krízis és az USA háttérbe húzódása miatt. Trump NATO-val kapcsolatos nyilatkozatai a biztonságról alkotott kép megváltozásával is jár (az Unió magára maradt - pk). A terrorista fenyegetettség nem fog enyhülni, ahogy a migráció is komoly kihívást jelent. Az amerikai vezetés kommunikációja és az autoriter megoldások terjedése (Oroszország, Törökország) Nyugat önmeghatározását is befolyásolja, melybe beletartozik, hogy egyre fontosabb az önvédelem.
Emanuel Macron vette át a szót és egyből azzal kezdett, hogy Európa megszűnt úgy működni, ahogy kellene neki, a progresszió elveszett és csak az elosztásról esik szó. A fejlődés lehetőségeit újra napirendre kell venni és beszélni Európáról, új ötleteket kidolgozva. Az elmúlt 10 évben semmi előremutató nem történt, apátia ütötte fel a fejét. Habermas szavaira utalva Macron kifejti, hogy a felelősség és a szociális igazság közötti egyensúly jelenleg nem megoldott.
Macron ezután a francia-német kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta, illetve a francia felelősséget, melynek lényege, hogy helyre kell rakni a francia gazdasági és pénzügyi mutatókat. Ezzel párhuzamosan szikrát kell adni a beruházásoknak, a gazdasági élénkülésnek és szolidaritásnak (hogy ez egyszerre, hogyan lehetséges illetve milyen egyensúlyt kell elképzelni szolidaritás és meritokrácia között, az számomra erősen kérdéses, ez talán az elmúlt 20-30 év legnagyobb kérdése és ezek szerint ez így is marad - pk).
Macrontól a német külügyminiszter, Sigmar Gabriel vette át a szót, aki elég meglepő kijelentéssel kezdte beszédét - természetesen nem magát a tényt tartom meglepőnek -: le kell számolni azzal a nézettel, hogy Németország az Unió málhás lova és hogy Németország támogatója mindenki másnak. Németország 12 milliárd euróval járul hozzá az EU-s költségvetéshez, ami a német költségvetésnek nem annyira jelentős része, így ezzel nincs összhangban az a vélekedés, hogy Németország komoly áldozatot hoz az Unióért, sőt Sigmar szerint ez is csak a nacionalista hangokat erősíti. Sigmar Gabriel egyenesen kijelenti, hogy Németország nettó haszonélvező (“the truth is that Germany is the chief profiteer, indeed the net beneficiary, of the European Union”). Hiába ad sokkal többet a brüsszeli költségvetésbe Németország, mint amennyit kap onnan, mégis ezáltal válhatott export bajnokká (Sigmar is az export champion kifejezést használja). A piacok fontossága során kiemeli a német politikus, hogy a drága német autók csak akkor fogynak, ha a felvevő piacoknak is jól megy, így pedig egymásra vagyunk utalva.
Ez a gondolat jelent meg az Index cikkében is, melyet Mészáros R. Tamás írt. A cikkben már Donald Trump neve is előkerült, aki a saját stílusában fogalmazott meg kritikát a német exportfölényről: “Die Deutschen sind böse, sehr böse” (A németek rosszak, nagyon rosszak). Ennek a rossznak az eredője Németország folyó fizetési mérlege.
Az OECD-ről kigyűjtött adatokból látható, hogy Németország folyó fizetési mérlege (current account) 8,4% volt a GDP-hez mérten 2016-ban; ebben a mutatóban a 2009-ben lehagyta Kínát, aki hosszú időn keresztül volt kikiáltva a világ exportőrének (a kínai tendenciát jól mutatja, hogy 2015-ben Magyarország is nagyobb szufficitet ért el, mint Kína – a magyarországi adatot érdekességképpen raktam be). Az USA mutatója -6 és a -2 között mozog, tehát az Egyesül Államok folyamatosan negatív folyó fizetési mérleget mutathat fel, míg Németország -2-ről indulva jutott el a jelenlegi 8,4%-hoz úgy, hogy már a válság éveiben is pozitív mutatókat produkált. (Az EU-28 átlag -2 és +2 között mozgott az elmúlt 16 évben.)
Mészáros a bevezőtje után a következő okfejtését olvashatjuk:
…ha egy ország olyan brutális fizetésimérleg-többletet halmoz fel, mint Németország, akkor a valutája erősödni fog, ami miatt az exportjának árversenyképessége csökken. Tehát ha lenne még német márka, akkor a német exportsikerek miatt a márka árfolyama felmenne más valutákhoz, mondjuk a forinthoz képest. Ami azt jelentené, hogy forintban kifejezve drágább lenne az Audi. Ami pedig azt jelentené, hogy még a mostaninál is kevesebb Audit vennének a magyarok. Ami miatt visszaesne a német export.
Az euró komoly vitákat váltott ki és fog kiváltani a jövőben is, Silvio Berlusconi egészen az idézett mondatot sem volt rest használni 2005-ös kampányában: “Prodi’s euro has screwed everybody”. Feltételezem Berlusconi éppen egy leértékelt deviza által szerette volna az exportot felpörgetni, amely által az olasz termékek olcsóbbá váltak volna a külföld számára. Szintén feltételezésem szerint hasonló a célja – vagy lett volna? – Marine Le Pennek is. Példánál maradva, az olasz líra gyengébb lenne, az euró viszont felfelé húzza az olasz termékek árát a külföld szemében; ezzel szemben a német márka erősebb lenne, az eurózóna viszont lehúzza (hasonló polémiáról olvashattunk Görögország esetén is).
A német gazdaságpolitika nem csak az USA-nak “fáj”, de az EU országainak is – állítja Mészáros. Ennek a fájdalomnak az egyik oka, hogy a német termékek a szabad piacnak köszönhetően elárasztották Európát, a másik pedig a híres német takarékosság. A szerző megoldási javaslata, hogy a németek kezdjenek el fogyasztani és ezzel tudnák pörgetni az európai gazdaságot. A kitérő után térjünk vissza a konferenciához és Sigmar Gabriel gondolataihoz.
Sigmar Gabriel ötlete, melyet a pártjának vázolt az, hogy Németország fektessen be többet az EU-ba, mint a megállapodott EU-s GDP 1%-a. A külügyminiszter második pontja a közös külpolitikára vonatkozik és kijelenti, hogy a nemzeti szinten megalkotott külpolitika rossz irányba viheti az EU-t, emellett megjegyzi, hogy a biztonsági és védelmi intézkedések nem érnek semmit szociális és gazdasági progresszió nélkül. A vitát vezető Henrik Enderlein közbeveti, hogy a megszorító intézkedések hátrahagyása és a nagyobb német költekezés adósságot jelenthet, akár nemzeti, akár föderális szinten. Válaszában Sigmar Gabriel kifejti, hogy annyira Németország sem fogta vissza magát, a beruházásokat magasan tartotta, befektetett az oktatásba és a megújuló energiába is, figyelmem kívül hagyva a maastrichti kritériumokat is, így pedig képes volt átvészelni a válság éveit. A “ki fizeti a számlát” kérdésre az Apple és Írország esetét hozta fel példaként. Gabriel szerint 1,5 milliárd euró az adóelkerülés éves mértéke (“Or should every master baker in Berlin pay higher rates of tax than big corporations? That’s the important question.”)
Macron befejező záró szavaiban szintén megemlíti az alacsony növekedést és a fiatalok közötti magas munkanélküliséget, de kiemel egyéb félelmet is, ami a biztonság hiánya, a terrorizmus és a migrációs problémák. A francia elnök szerint közös migrációs politikára és határvédelemre van szükség.
Nem sokkal a konferencia előtt, 2017. március 1-én jelent meg az Európai Bizottság által kiadott Fehér könyv, amely az Európa projekt új fejezetéhez szeretne hozzájárulni és hasonló témákat jár körbe, mint a berlini konferencia. A jövőt meghatározó mozgatórugók között az első helyen a népesség szerepel a dokumentum szerint. 1900-ban még Európában élt a Föld népességének 25%-a, ez folyamatosan csökkent, míg 2015-re elérte a 6%-ot. Szintén a népességhez kapcsolódik, hogy az Unió 2030-ra a világ legidősebb régiója lesz. Az EU gazdasági súlya is csökken, ahogy a lenti ábrán láthatjuk az USA, az EU27, Japán és Nagy-Britannia is kevésbé részéül a világ GDP-jéből 2015-ben, mint 2004-ben; a nagy haszonélvező pedig Kína lett. Ugyanez mondható el az euróról is, amely tartja második helyét a dollár mögött, de a jüanhoz képest veszít súlyából mindkét nyugati valuta.
Természetesen terítékre kerül a biztonság és a terrorizmus kérdése is. A militarizáció egyre erősödik, egyre feszültebbé válik a globális helyzet. Virág elvtárs intelmei valóra válnak. Az Egyesült Királyság Honvédelmi Minisztériumának jelentése szerint 2045-ig a védelemre legtöbbet országok védelmi kiadásai a duplájára emelkedhetnek (Kína meghatszorozza védelmi kiadásait és lehagyja az USA-t is). A gazdasági helyzet is terítékre kerül, kiemelve, hogy az USA-ból indult 2008-as gazdasági válság után sikerült talpra állni, a munkanélküliség rekord alacsony szinten van, ugyanakkor a fiatalok számára realitássá válhat, hogy rosszabbul fognak élni, mint szüleik. A migráció kérdése is szóba kerül: a migrációt kiváltó nyomás sokszorosára erősödik, a világ különböző részeiről indulnak meg az emberek, csak 2015-ben 1,2 millió ember érkezett Európába. A migráció kérdése miatt heves vita bontakozott ki a tagállamok között a szolidaritásról és a felelősségről.
A Fehér Könyv 5 lehetséges utat jelöl ki 2025-ig:
1) Az első pofonegyszerűen annyi, hogy minden megy tovább a régiben. A 27 tagállam és az uniós intézmények együttműködnek a jelenlegi formában.
“A döntéshozatal sebessége azon múlik, hogy a mindenki számára azonos, hosszú távú prioritások megvalósítása céljából milyen gyorsan sikerül egyezségekre jutni. Az EU rendszeresen felülvizsgálja az uniós jogot annak érdekében, hogy megállapítsa, továbbra is megfelel-e a kitűzött céloknak.”
A cél a gazdasági növekedés segítése, a beruházások és a munkahelyteremtés támogatása. A pontok között szerepel még a titkosszolgálati együttműködés erősítése a fokozódó terrorizmus miatt illetve a külpolitika összehangolása, elsősorban a határvédelemre koncentrálva.
2) Csakis az egységes piac. A közös piac lesz a központi elem, a migráció, a biztonság, a közös külpolitika háttérbe szorul. A közös megoldások háttérbe szorulása negatív hatással lehet a fogyasztóvédelem és a környezetvédelem további fejlesztésére, negatív verseny alakulhat ki. Az euró is sebezhetővé válik, gazdasági sokkok iránti kitettség nőhet. Ez gyakorlatilag visszalépést jelentene az Uniós projektben.
3) Koalíciók az EU-n belül. Az EU bizonyos országai összefoghatnak és szorosabb adóügyi, védelmi, biztonsági és szociális politikát dolgozhatnak ki. A tagállamok helyzete jogilag nem változik és később is csatlakozhatnának államok a különböző kezdeményezéshez. Ez gyakorlatilag a két sebességes Európa terve.
4) A negyedik fogatókönyv a kevesebbet hatékonyabban elnevezést kapta; ennek lényege, hogy lesznek prioritások, területek, amelyben szoros lesz az együttműködés. A Fehér könyv kiemeli az innovációt, kereskedelmet, migrációt (minden menedékkérelmi egyetlen európai intézmény dolgozna fel és a külső határok ellenőrzését az Európai Határőrség venné át) határigazgatást, versenypolitikát, bankszabályozást, mint prioritásokat. Amely területek kimaradnának a szorosabb együttműködésből a következők: egészségügy, foglalkoztatás politika, szociális politika
5) A sokkal többet együtt programpont az utolsó ötlet, amelyet a “könyv” tartalmaz. Az elképzelés szerint felgyorsul a döntéshozatal és a végrehajtás is. Nemzetközi kereskedelmi fórumokon egyetlen európai képviselő lenne, továbbá megvalósulna a gazdasági, költségvetési és pénzügyi unió. Külpolitika területén a már eddig vázolt elképzelések valósulnának meg (közös külpolitika, európai határvédelem). Az utolsó bekezdés kiemeli a rendszer legitimációs problémáit. Ezt a tervet nevezhetjük föderális Európának.
A Liberálisok politikusa Szent-Iványi István a hvg véleményrovatában írt a Fehér Könyvről. Szerinte Juncker mindenképpen el akarja kerülni a kettes pont megvalósulását és a szerző állítja, hogy Juncker szívéhez az utolsó, ötödik pont áll a legközelebb, ám a belga politikus tisztában van vele, hogy kevés az esély a megvalósulásra. Támogatói között szinte csak Guy Verhofstadt van, de az ALDE frakció sem áll 100%-ban Verhofstadt mögött.
Csath Magdolna a Magyar Nemzet hasábjain kritizálta a tervet. Szerinte a legnagyobb probléma, hogy nincs szó arról, hogy az EU országai különböző gazdasági és társadalmi fejlettségi szinten vannak és ezért felzárkózásra lenne szükség (ezt valóban nem emeli ki a Fehér Könyv, talán azért mert ez az EU alapja, fiskális politikájának a lényege, hogy a leszakadt régiók fel tudjanak zárkózni; igaz, kevés sikerrel valósult ez meg - pk). Kiemeli, hogy a 2004-es csatlakozások óta az egy főre jutó GDP tekintetében Csehország 9, Magyarország 7, Lengyelország 19 és Szlovákia 20 százalékkal került közelebb az EU-s átlagértékhez, tehát a felzárkózás semmiképpen nem nevezhető sikeresnek.
Visszatérve a Fehér Könyv konkrétumaihoz, véleményen szerint a kettes, a hármas és az ötödik pont megvalósulására van a legkevesebb esély. A “csak egységes piac” elv képviselői főleg Anglia volt, az ő kiválásukkal valószínűleg kevesen fognak érvelni ezen opció mellett. A kétsebességes Európát elsősorban Olaszországtól és Franciaországtól hallani, azonban amíg Németország nem áll be ebbe a sorba, addig ennek a lehetőségnek a megvalósulása is kétséges. Az ötödik verziónak, a föderális Európának pedig kevés támogatója van, bár ez nem jelenti azt, hogy egyszer a jövőben ne valósulhatna meg.
