PolKomment

Inkorrekt polkorrekt?

2017. január 02. - Pol Komment

Január 19-én Baló György szentelt egy műsort a politikai korrektségnek, ami pont kapóra jön blogom címét tekintetbe véve, így megpróbálom ezt a témát egy kicsit körbejárva nagyrészt a műsorra építve. 

A négy résztvevő hamar megegyezik abban, hogy a PC egy létező jelenség, ami nem feltétlenül csak egy nyelvi eszköz, hanem szinte már világszemlélet - állítja Kováts Eszter politológus. Abból a szempontból vita bontakozik ki, hogy a PC egy bal oldali vagy jobb oldali találmány-e, a jobb oldal alatt azt értve, hogy a jobb oldal számára ez a jelenség csupán egy legyőzendő fantom, míg a bal oldalnak ez nem egy lényeges eleme.

A műsorvezető bevezetőjében azt sugallja, hogy most eljött a fehér férfiak ideje, hiszen az elmúlt időszakban mindenki fontosabb volt ennél a csoportnál - gondolva itt elsősorban a nőkre és a feketékre -; szintén Kováts Eszter teszi hozzá, hogy a szegénység ugyanúgy sújtja a fehér és a fekete férfiakat és nőket egyaránt, így ez a fajta szembeállítás nem szerencsés a társadalom szempontjából. Úgy vélem, hogy ezen kijelentések szerint a műsorban és a valóságban is összemosódnak a gazdasági és identitásbeli kérdések/problémák. 

A fiatalságot Stumpf András képviseli, legalábbis szóhasználatából mindenképpen erre lehet következtetni. Tőle hangzik el a “túl lett tolva” kifejezés is, gondolva itt olyan fogalmakra, mint a safe space és a trigger warning. Stumpf András említette, hogy egy egyetemen nem akarnak a diákok Kantot tanulni, mivel, hogy a neves filozófus az elnyomó fehér férfiak körébe tartozik. Ez így ebben a formában túlzás, az említett egyetem tulajdonképpen csak egy egyetemi kar, mégpedig a Kelet- és Afrika Tudományok kara. Az itt tanuló diákok nagyobb hangsúlyt szeretnének kiharcolni a déli és keleti filozófusoknak - nyilván ez csak a nyugati  filozófia kárára történhetne meg - és a fehér filozófusok esetén pedig kritikaibb szemlélelet szeretnének elérni. Az Indepentent híre alapján a diákoknak inkább az eurocentrikus képzéssel volt bajuk. Az viszont mindenképpen igaz, hogy a safe space fogalma erősen köthető az amerikai kampuszokhoz. 

Szóba került Trump győzelme és a Brexit is, amelyek esetén Baló György szerint főleg a fehér férfiak szavaztak Trumpra az USA-ban vagy éppen az EU-ból való kilépésre Nagy-Britanniában. Ez az állítás annyiban nem igaz, hogy Trump ugyanolyan arányban hozott fehér szavazókat, mint Mitt Romney 2012-ben; közel a fehér szavazók 60%-a adta rájuk a voksát. Hillary Clinton viszont nem tudta hozni a fekete és a spanyolajkú szavazókat olyan arányban, mint Obama négy évvel ezelőtt. (Obamára a feketék 93%-a szavazott az előző választáson, míg 2016-ban Clintonra 88%). Tehát a választást inkább azért nyerte meg Trump, mert Clinton nem tudta az afroamerikaikat úgy mozgósítani, mint Obama.

pszt.jpg

A kölni “eset” kapcsán is fogalmaznak meg véleményt a résztvevők, kiemelve azt, hogy nem lehet/szabad/illendő arról beszélni, hogy “Nafris”-szok követték el az erőszakos cselekményeket. A politikai korrektség gátol bennünket a valóság megismerésében, állítja Stumpf András. Ebben mindenképpen igazat kell adnom a mandiner újságírójának, ugyanakkor a PC elleni harc táptalajt nyújt a rasszista felhangoknak is (lehet majd cigányozni, zsidózni). Ugyanúgy, ahogy a hardcore píszí használók ártanak a közbeszédnek, a píszí ellenesség farvízén szintén lesznek felkapaszkodók. A műsor ebből a szempontból kihagyta a magyar cigánysággal való foglalkozás ziccerét, bár az időkeret miatt talán ez nem is meglepő.

Ennek a vitának azt hiszem - egyet értve Kováts Eszterrel - a fő tere a Nyugat, bár kétségtelen, hogy a politikai szereplők Magyarországon is képesek “túltolni” a politikai korrektséget és a valós problémák elfedését, ugyanakkor mi is kénytelenek leszünk feloldani a túlzott óvatosság és az igazság megismerése közötti ellentmondást. Az egyén szempontjából a járható útnak azt tartom, hogy távol tartjuk magunkat a leegyszerűsítő kijelentésektől és a túlzott óvatosságtól is és szimplán a valóság és a tények megismerését tartjuk szem előtt. 

(érdemes elolvasni HaFr írását, ahol párhuzamot állít a PC és a post-truth között, a bejegyzésbe szúrt képet is tőle loptam)

süti beállítások módosítása